A devizahitelekről mindenki annyit beszélt, írt, olvasott már, hogy időközben épp a tisztán látás, a téma érzelemmentes megértése, az okok keresése veszett el.
De egyáltalán, miért vegyünk fel hitelt?
A hitel előrehozott fogyasztás. Már ma elköltöm a jövőben megszerzett jövedelmemet.
A hitel optimizmus. Bízom abban, hogy lesz majd annyi jövedelmem, hogy annak egy részét már most elkölthetem.
A hitelnek azonban ára van. Nem csak a kamat, hanem a vissza nem fizetés kockázata is.
De az 1990-es évek végén, 2000-es évek elején Magyarországon nem számított embernek az, akinek nem volt saját ingatlana és új autója. Saját ingatlant és új autót sokan divatból vettek. Persze, valós igények is voltak, de a lufi is túl nagyra nőtt.
És miért kellett devizában venni fel hitelt?
Nagyjából 1998 végétől kb 2008 végéig a svájci frank árfolyama nagyon stabil volt, 160-170 körül ingadozott. Ugyanakkor a frank kamatok alacsonyak voltak, a forint kamatok magasak.
2004-ben kezdett igazán rohamosan növekedni a devizahitelezés, és azon belül is a CHF hitelek aránya. De ez egy új bizonytalanságot hozott: az árfolyam-kockázatot. Azonban senki nem volt hajlandó arra gondolni, hogy ez a stabil árfolyam és alacsony kamatszint nem fog örökké tartani.
Ez egy olyan lufi volt, amibe mindenki csak felelőtlenül fújta a levegőt.
Kik a felelősök?
Elsősorban az ügynökök, közvetítők. Az ő érdekük az volt, hogy minél több hitelt kihelyezhessenek, akár olyanoknak is, akik nem hitelképesek, és akár úgy, hogy nem adtak kellő tájékoztatást a kockázatokról.
Másodsorban az állam és intézményei, mert nem alkottak megfelelő szabályokat ahhoz, hogy se felelőtlenségből, se tudatlanságból senki se vállaljon olyan kockázatot, amit nem ért meg. Mert hagyták, hogy a devizahitelezés egy országos méretű kockázattá nőtte ki magát. Hatalmas felelőssége van a PSzÁF-nak (Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete, melynek 2004-2009 között Farkas István volt a vezetője), a Járai Zsigmond, majd Simor András vezette Magyar Nemzeti Banknak, a 2002-2010 között MSzP-SzDSz többségű Országgyűlésnek és Kormánynak.
Harmadsorban a bankok, mert csak az írott jogszabályok, előírások betartásával törődtek, de azzal nem, hogy a hitelt felvevők nagy részének nem volt elegendő odaadni az előírt tájékoztató szöveget, mert ez kevés volt ahhoz, hogy megértsék a valódi kockákaztokat.
Végül sok hitelt felvevő, mert olyan kockázatokat vállaltak be, melyeket nem kellett volna és/vagy nem értettek meg és/vagy nem érdekelte őket.
Válságkezelés?
2008 végén / 2009 elején a pénzügyi válság, a világgazdaság csökkenő kockázatvállalási hajlandósága következtében emelkedésnek indult a CHF/HUF árfolyam, emelkedni kezdtek a kamatok is. Emiatt nőni kezdtek a törlesztőrészletek, és a frankban nyilvántartott tőketartozás mindeközben nem csökkent, hanem nőtt.
Sem a 2010-ben leköszönt MSzP-SzDSz-, sem a 2010-2014 közötti Fidesz-KDNP-kormány nem tett semmi érdemlegeset a helyzet kezelésére. Csak 2014 nyarára voltak képesek egy véglegesnek szánt megoldást letenni az asztalra. Ez a csodálatos teljesítmény (kétharmados többség mellett!) önmagáért beszél.
Kézenfekvő lett volna, hogy a 2010-ben megválasztott többség gyorsan és hatékonyan lezárja a devizahiteles problémakört. Ehelyett 4 éven át tartó időhúzást, hangulatkeltést, impotens hápogást láttunk. Már 2010-ben ki kellett volna mondani, hogy a helyzetért egyaránt felelős minden szereplő, és jelentős társadalmi és gazdasági hatása is van. Ezért például megoldás lehetett volna, hogy az árfolyamveszteségek egyharmadát az állam, egyharmadát a bankok, egyharmadát pedig a hitelt felvevők viseljék. Így 2011-ben már egészséges alapokon, bankellenes hisztéria nélkül megindulhatott volna a gazdasági fejlődés, a bankokkal együttműködve.
A 2009-től 2014-ig tartó időhúzás önmagában is ártalmas volt. De csak rontott a helyzeten, hogy a Fidesz-KDNP-hatalom a közvéleményt a bankok
ellen fordította. Ennek pedig az eredménye egyrészt a 2014.jan.13-i Lehel
utcai CIB fiók elleni terrortámadás (igen, így hívják az ideológiai
alapú robbantást) lett. Másrészt pedig Magyarországon gyakorlatilag megszünt a
hitelezés, hiszen a hatalom mindent megtesz annak érdekében, hogy
kivérezzen a többségben külföldi tulajdonban lévő bankrendszer, erre a
bankok pedig a veszteségek minimalizálásával válaszolnak, a túlélésre játszanak, fejlődés helyett.
Ezzel pedig jelentősen lassul a gazdaság, és évekbe, évtizedekbe fog
kerülni a romok eltakarítása, a bizalom újjáépítése, ha majd egyszer
Magyarországon a józan észre hallgató parlamenti többség és kormányzat
lesz.
A baj még ennél is nagyobb
A tágabb értelemben vett felelősség túlmutat az elmúlt 5-6 vagy akár 10 éven:
A pénzügyi kultúrát, de a józan ész uralmát is megszüntette a kommunizmus 40 éve.
A balkáni, kelet-európai (és sajnos Magyarország is ide tartozik) helyzettel ellentétben, a fejlett nyugati társadalmakban sokkal elterjettebb az a gondolat, hogy bérelt ingatlanban kell lakni, és ingatlant befektetési céllal kell venni. Hasonlóan, a fejlett nyugati társadalmakban az autó legfeljebb csak a piti bűnözők számára jelent státusz szimbólumot. Az értelmes emberek olyan autóval közlekednek, amilyenre valóban szükségük van, és amilyet meg tudnak engedni maguknak. A hiányzó önbizalmat, a sikertelenséget nem ellensúlyozza sem egy ingatlan tulajdonjoga, sem egy új autó.
Sajnos az elmúlt 25 évben egyetlen parlamenti többség, egyetlen kormányzat sem tartotta fontosnak a társadalom pénzügyi kultúrájának fejlesztését. Nem tartották fontosnak megtanítani az embereknek, hogy mit is jelent a piacgazdaság, a demokrácia. 2010-től pedig a helyzet még romlott is. A Fidesz-KDNP többség és az Orbán-kormány társadalmi és gazdasági kérdésekben színtiszta kommunista irányzatot képvisel, és azt a csírázó pénzügyi kultúrát is eltaposta, amely 20 év alatt kezdett megjelenni a fejekben.
